bezárni

Sleduj Spadepoker.tv
aj na sociálnych sieťach!

spadepokertv spadepokertv

Csalás élő egyenesben - Mike Postle, Doug Polk és a floatolás

A csalással vádolt Mike Postle játékát már Doug Polk is szemügyre vette, aki több leosztását is kielemezte, mi pedig lefordítottuk számotokra az egyiket. Jó olvasást!

Először is vegyük szemügyre magát az esetet. Mike Postle a Stones Live Cash Game rendszeres résztvevője, aminek ez idáig nem volt túl nagy közönsége. Most azonban mindenki az ő streamjeikről beszél, de nem éppen pozitív értelemben. A low-stakes streamek említett résztvevője ugyanis szinte biztosan csalt. Erre elsőként „Joeyrodsx3“ figyelmeztetett a twoplustwo fórumán, aki észrevette, hogy több adásban is nagyon furcsa akciókat produkált Mike. Eleinte sokan szkeptikusak voltak, és  nagyszerű readekkel és rengeteg szerencsével magyarázták a látottakat. Azonban ahogy elkezdték sorra vizsgálni a leadott felvételeket rá kellett ébredniük, hogy ez nem Mike tudásának és a véletlennek volt köszönhető, hanem folyamatos csalásnak.

Azt kérdezitek miért éppen a streamelt asztaloknál csalt? Mert valószínűleg éppen annak köszönhetően tudta azt megtenni. Többen úgy gondolják, hogy Mikenak volt egy társa, aki hozzáfért az RFID chipek információihoz (ezeket használják közvetítéskor, hogy tudják kinél milyen lap van), és azt Mike mobiltelefonjára küldte át, aki nagyon gyakran figyelte azt leosztások közben is. Ezt az is alátámassza, hogy Mike ritkán játszik olyan asztaloknál, amelyek nem közvetítettek, és a stream után a legtöbb esetben be is fejezi a játékot. Ráadásul Mike egy ideig olyan cégnél dolgozott, amely élő póker streamek készítésével foglalkozott, így megszerezhette a csaláshoz kellő tudást. 

Most pedig nézzük Doug Polk elemzését.

Pre-flop

$1/$3 CG-t játszunk, Mie Postle $6 straddlet jelent. Robert UTG+2-ről $26-ig raisel, mindenki foldol, egészen Mike-ig, aki J T –vel megad. Hogy jobban lássátok mi furcsa is lesz ezen a leosztáson Mike szemszögéből fogjuk megnézni. Pre-flop tehát még minden rendben van. Bár az UTG+2-ről erős emelést várhatunk, egy off-suit broadway, mint a JT elegendő ahhoz, hogy megadjunk. Mike így is tesz, jöhet a flop.

Flop ($58) 3-2-9

Mike checkel, Robert $20-t betel az $58-os potba.

Robert úgy dönt, hogy csupán 1/3 potot emel. Ez a sizing tetszik, mivel attól függetlenül használhatjuk, hogy milyen lapunk van. Nagyon keveset kockáztatunk ahhoz képest, hogy mennyit nyerhetünk, a 3-2-9 flop pedig általában ellenfelünket teljesen elkerüli.

Mike szemszögéből nézve ilyen esetekben sokszor kell védekeznie, hogy ne engedje át könnyen a potot ellenfelének. De ha össze is számoljuk a megadásra való lapjainkat – 9x, 3x, 2x, flöss húzók, sor húzók – még mindig nem kapunk elegendő számot. Floatokat kell keresnünk, elég sok floatot. Ha ti dobnátok ilyen boardon a JT-et, akkor nem csodálkoznánk rajta. Mit mond azonban erre Doug Polk?


Doug Polk

„Ne olyan gyorsan! Ezzel a handdel rengeteg turn van, amelyek lényegesen segítik játékunkat. Itt biztos nem dobtam volna a JT-et. Azokban az időkben, amikor heads-up cash gameket játszottam az ilyen handek a kedvenc floatjaim közé tartoztak.

Ez azért van, mert ilyen handeknél nagy az esélye, hogy azokon a turneken, amelyek a legjobban segítenek nekünk az ellenfelünk folytatni fogja az agressziót. És épp ellenkezőleg, azok a turnek, amelyek rosszak nekünk, azok az ellenfeleinknek is rosszak lesznek, akik gyakran feladják majd ott a játékot, mi pedig remek spotba kerülünk a blöffhöz."

Képzeljétek el, hogy a turnre J vagy T érkezik. Hirtelen top párunk lesz, de az ellenfelünk nem számít arra, hogy sok Jx kombináció lenne a range-ünkben, így tehát megpróbál kiblöffölni minket.

A turnre 9-es érkezik, mi pedig nagyon jól reprezentálhatjuk azt, ugyanis a 9x-el adunk meg főként ilyen flopon.

Ha turnre egy treff érkezik, akkor J-magas flösshúzónk van ami remek a blöffre.

Ha a turnre 4, 5 vagy 6 jön, akkor pedig sort vagy két párt reprezentálhatunk, ugyanis a floppon nem dobtunk volna olyan handeket, mint az A4, A5, 42s, 43s és 45s.

Egyszóval ez olyan hand, ami a későbbi utcákon remekül megjátszható lehet még akkor is, ha a floppon éppen nincs semmink. Ezért ha jó árat kapunk érdemes a floatjaink közé sorolni, vagy akár check-raise blöffölhetnénk is vele, de arra talán vannak jobb handek is, főként a sor és flösshúzósak.

Mike Postle megadta ellenfele betjét, jöhet a turn.

Turn ($98) 3-2-9-J

Postle checkel, Robert $50-t betel a $98-os potba.

Mike Postlenek lejött a bubi. Most egy nagyon „észrevétlen” top párja van, amit az ellenfél nem nagyon várna. Nyugodtan megadhatjuk ezzel a beteket a turnen és javarészt a riveren is. Mike azonban foldol! 

Őszintén, nem gondolom, hogy ezen a Földön létezne olyan játékos, aki ilyen flop után JT-vel floatolna, majd miután a turnen lejön a bubija dobna. Miért tette ezt Mike? Ennyire jól olvasta volna ellenfele játékát? Azt hiszi, hogy hátul lenne? Vagy azért dobott, mert tudta, hogy Robertnél 99 van?

Személyesen úgy gondolom, hogy Mike ezen a flopon azért adott meg backdoor sorhúzóval, mert abban bízott, hogy lejöhet a sora pl. egy 3-2-9-Q-K vagy 3-2-9-8-7 boardon, és akkor ellenfele teljes stackjét elvihette volna, mivel Robert nem várta volna, hogy sora lesz.

De mivel Mikenak csak top párja lett, már drawing dead volt a drill ellen, ezért dobott. Számomra ez az egyik legnyilvánvalóbb bizonyíték arra, hogy Mike a stream alatt ismerte ellenfele lapjait.”

Hasonló

 
Megosztás

Ezt is ajánljuk

Így maximalizáljuk... 30.11.2019 | Ladislav Telek
NLH Cash Game Episode 6 -... 01.12.2019 | Ladislav Telek