bezárni

Sleduj Spadepoker.tv
aj na sociálnych sieťach!

spadepokertv spadepokertv
zavrieťimg

Így maximalizáljuk esélyeinket több limpelő ellen

Limp, limp, limp. Talán nincs is jobb ismertetőérve egy gyenge asztalnak, mint az, amikor egymás után limpelnek be előttünk a játékosok. Ez főleg alacsonyabb téteken gyakran előfordul, így fontos tudni, hogy miként kell cselekednünk ilyen helyzetekben. És pontosan erről szól a mai cikkünk!

Vágjunk is rögtön bele. Ha nincsenek információink ellenfeleinkről, akkor általánosságban így néz ki a teória: minél több limp, annál szűkebb range-el kellene raiselnünk. A raisek lényege az, hogy még a flop előtt dobatni tudjunk, és elvihessük a potot. A limp azonban azt jelenti, hogy egy játékos flopot akar nézni. És ha több ilyen játékos is van, akkor egyre nehezebb lesz a potot még a flop előtt elvinnünk. Ezért kellene szűkebb (tehát erősebb) raising range-et választanunk.

A másik érv a szűkebb range mellett, hogy a több limper jelenléte megváltoztatja a stackünk arányát a pothoz mérten – azaz a stack-to-pot ratiot (SPR).

Nézzünk is erre egy példát:

Ha nincs játékban egy limper sem, akkor általában 3bb-t raiselünk, és egy, esetleg két callt kapunk, így a potba kb. 10bb kerül.

Ha azonban többen is belimpeltek előttünk, akkor nagyobb tétméretezést kell választaunk. Tegyük fel 5-6 bb-t, majd egy-két játékos megadja, páran bedobják, és máris kétszeres potot kapunk.

A kisebb stack-to-pot-ratio esetében főként az olyan lapok erősödnek, mint pl. a top párok erős kickerrel. Ezért nagyon fontos, hogy olyan handekkel játszunk, amikkel erre jó esélyünk van. Ilyenek pl. az AK, AQ, AJ, KQ, KJs vagy QJs. Az alacsonyabb kickeres spekulatív handek, mint pl. a J9s, Q8s és hasonlók alacsony SPR mellett gyengén teljesítenek. Ráadásul gyakran kerülünk velük olyan spotba, amikor top párunk lesz, de gyengébb kickerrel, így nem akarunk túl sokat a potba fektetni, de dobni sem akarunk ellenfelünk agressziójára.

Az olyan handek, mint pl. 98s, 87s, 65s szintén a magasabb SPR esetén jobbak. Az erejük abban rejlik, hogy relatív olcsón kerülhetünk olyan spotba, amelyben elnyerhetjük az ellenfél összes zsetonját. De ha az ellenfelünk előtt nincs olyan sok zseton (a pothoz mérten), akkor már a lehetséges hasznunk sokkal kisebb lesz. Az alacsony SPR esetén tehát azok a handek a legnyereségesebbek, amelyekkel gyakran lesz erős kombinációnk.

A pozíciónk szintén nagyon fontos.

Természetesen minél közelebb ülünk a BTN-höz annál szélesebb lehet a raising range-ünk. A multiway potokban azonban nem lesz olyan különbség a korai és a késői pozíciók közt, mint a limperek nélküli játékban. Itt van pl. az ajánlott raising range a BTN-ről, amikor ketten limpeltek be előttünk:

Ez a range tényleg nagyon feszes ugye? Ez főként azért van, mert kimondottam raise range-ről van szó. Ha többen is belimpeltek előttünk, mi pedig jó pozícióban vagyunk (CO vagy BTN), akkor az overlimpelés lehet a jó stratégia. Azonban vigyáznotok kell – ez a stratégia csak akkor érvényes, ha a rake értelmes. Ha pl. olyan asztalnál játszotok, ahol minden pos-flop potból extra pénzt vesz a kaszinó, akkor a limpelt pot a legrosszabb, amiben részt vehettek.

A legjobb közeg az overlimpre a tornákon van. Nem csak, hogy itt nincs rake a potból, de az ante miatt még egy kicsit szaftosabb is, így gyakrabban előfordulhat olyan helyzet, amikor érdemes overlimpelnünk. De mik is azok a lapok amikkel érdemes ezt tennünk?

Például:

  • top párokat eltaláló handek közepes kickerel (A9o, KJo, QTo…)
  • suited connectorok és one-gapperek (T8, 97, 87, 86, 76, 64…)
  • suited ászok (A2s-A9s)
  • alacsony és közepes kézbepárok (22 – 77)

Ha pedig még érdekesebbé akarjátok tenni a stratégiátokat, akkor érdemes itt-ott megkeverni a raising és overlimp range-eteket. Néha KQs-el is overlimpelhettek, vagy 76s-el raiselhettek.

Következik a flop. Most mit tegyünk?

Mindegy, hogy a rais vagy az overlimp mellett döntöttetek-e, a limpelt asztaloknál nem fogjátok elkerülni a multiway potokat. A rossz hír az, hogy minél több játékos néz flopot, annál komplikáltabb lesz a stratégiánk. Az egyszerűség kedvéért azonban 5 általános tippet adunk nektek, amelyek jó alapot szolgálnak a multiway potokban való manőverezésekhez.

1. A húzóitokkal játszatok passzívabban

Amíg egy ellenfél ellen a húzójaitokat semi-blöffnek használhatjátok, esetleg barrellezésre vagy check-raiselésre, addig a multiway potokban érdemesebb óvatosabb stratégiát választani. Ha többen is flopot néztek, akkor kisebb lesz az esélye, hogy valaki nem akar majd dobni, így sokkal ritkábban kellene blöffölnünk. Bár néha érdemes lehet blöffölni, javarészt inkább passzívan játszatok, és próbáljatok minél olcsóbban a következő utcára jutni.

2. Védjétek a nagyon erős handjeiteket a drawy boardokon

Hasonló gondolatmenet, mint az első pontban – ha egy ellenfél ellen játszotok, és drilletek van, vagy két top pár, akkor próbálkozhattok slow playel, míg ha pl. hárman vagytok, szinte biztos, hogy valakinél lesz egy flöss vagy sorhúzó. Ez okból kifolyólag érdemes agresszív stratégiát választani, ellenfeleinknek drágán meg kell fizetniük ha a következő lapot látni akarják.

3. Ha egy bet/call szituáció volt előttetek, akkor játszatok feszesebben.

A multiway potokban a passzív játék a jellemző. Ha valaki három – négy játékos ellen betelni kezd, valaki pedig megadja, akkor a közepes párunk, vagy magas párunk gyenge kickerel könnyen bajba kerülhet. Ilyen esetben a dobás lesz általában a helyes út.

4. Játszatok különösen feszesen a raisek ellen.

Az előző pontot még fokozva, ha valaki betel, amit raise követ, akkor tényleg csak a legjobb handekkel érdemes megadnunk. Ha az ellenfelünk nem egy hatalmas fish és nem raisel véletlenszerűen bármivel, akkor dobjunk.

5. Ne értékeljétek túl a handetek erejét

A pókerben nagyon relatív, hogy mi az erős, vagy éppen gyenge, az egyik kulcstényező pedig éppen a potban lévő játékosok száma. Ha pl. top párotok van szolid kickerel egy heads-up potban, akkor nyugodtan végig betelhetitek mind a három utcát. Két, három, esetleg több ellenfél esetén azonban óvatosabbnak kell lennetek, és olyan handekkel, amikkel máskor betelnétek inkább csak checkeljetek. Másként megeshet, hogy egy erősebb handtől kaptok callt.

Végszó

A pókerben néha vissza kell fognunk magunkat, és nem kell mindenáron azon erőlködni, hogy kijátsszuk ellenfeleinket, néha egyszerűen jobb fegyelmezetten szolid, bizonyos értelemben unalmas pókert játszanunk. A limperekkel teli multiway potok pedig ennek remek példái. Nincs jobb recept a sikerre, mint az erős handek megjátszása és az egyszerű stratégia követése – ha jó kombinációm van betelek, ha nincs dobok, ha húzóm van, akkor megadok. Nem szép póker ez, de egy olyan póker, amely profitot hoz.

 

Hasonló cikk

 

Forrás: UpwsingPoker.com

 

Megosztás

Ezt is ajánljuk

Suckratess88, kZhh,... 20.01.2020 | Ladislav Telek
MynJoe, csaba333 és... 24.01.2020 | Ladislav Telek